Csípő-, és térdprotézis rendezvény 2015

rend2015

2015. február 28.-án a Lurdy ház mozijában ismét megtartottuk az ingyenes csípő-, és térdprotézis rendezvényt. A II. országos rendezvényünk célja az volt, hogy a műtétre váró illetve korábban már megműtött páciensek részére szakemberek tartsanak előadásokat a csípő-, és térdprotézis témában. A mostani rendezvényen, a korábbi előadásokhoz hasonlóan szó volt a protézisekről, a beültetésről, műtétről, illetve a betegjogi kérdésekről és a magánkórházi ellátásról. Külön hangsúlyt fektettünk ugyanakkor a porcépítésre a porcbeültetésre és ezek hatékonyságára, valamint a gyógytornára. Ezúttal is fontos szempont volt, hogy a félnapos előadássorozat végére, lehetőleg minden kérdésre választ kapjanak az érdeklődők. Az előadásokra nagyon sokan, több mint 400-an jöttek el. A kényelmes moziterem és a neves előadók együttessen járultak hozzá ahhoz, hogy rendezvény most is, – akárcsak korábban- óriási sikert arasson.

 

 

Archívum